Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ezer új fa ebben az évben

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

2014 óta már több, mint háromezer fát ülettek el a Györ-Szol Zrt. szakemberei.

Fekete Dávid alpolgármester elmondta: azért is örömteli, hogy az idei faültetési program a Honvéd ligetben indult el, mert a Belvárosban is kiemelten fontos a zöldfelületek növelés. Erre külön figyeltek az Arrabona udvar átalakításánál is.

Radnóti Ákos, a városüzemeltetésért felelős alpolgármester pedig arról tájékoztatott, hogy ebben az évben összesen 1106 növényt, 1044 fát és 62 cserjét ültetnek el a szakemberek.

A program során nagyrészt gömbkőrist, gömbmeggyet, gömbjuhart, oszlopos juhart, oszlopos gyertyánt, oszlopos hársat ültetnek, figyelembe véve a helyi adottságokat, az utcaképet. Ezek mellett megjelennek a füzek, égerek, platánok, tölgyek, és néhány különlegesebb faj is, mint az ámbrafa, a csörgőfa, a júdásfa vagy a tulipánfa.

Forrás: gyor.hu