Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sammy Hagar az éneklés mellett vállalkozóként is sikeres: Cabo Wabo néven sikeres bár- és étteremláncot, valamint tequilamárkát épített fel, amelyek nyereségéből a Van Halen többi tagja is részesedhetett volna, azonban nem hittek eléggé a frontember elképzelésében.

"Még valamikor a 80-as években történt egy vasárnap reggel Cabo San Lucas-ban. Egy pasas felakadt egy drótkerítésre. Csupa vér volt, szétszakadt a pólója és a nadrágja, cipő pedig talán nem is volt rajta. Látszott, hogy seggrészeg és egész éjszaka piált, de valahogy sikerült levergődnie a rozsdás kerítésről és visszatámolyognia a poros útra. Erre mondtam a többieknek, hogy 'nézzétek csak, ez a Cabo Wabo!', és mindannyian elkezdtünk röhögni. Aztán bevillant, hogy lehetne egy saját Cabo Wabo nevű bárom és tequilám is, amit akár globális márkává is fejleszthetnék. Egyre tisztábban láttam magam előtt ezt a víziót, de sajnos egyedül voltam ezzel. A többiek közölték, hogy elment az eszem és teljesen kizárt, hogy ez összejön, de nem tudtak eltántorítani. Megvettem az első telket és belevágtam. Végül csak beszálltak ők is, de teljesen kiborultak, amikor látták, hogy az első év veszteséges volt. Kijelentették, hogy nekik nincs évi tízezer dollárjuk (3,4 millió forint) erre, úgyhogy kiszállnak. Jól van, semmi gond. A saját kezembe vettem az egészet, aztán egyszer csak berobbant, és azóta sincs megállás."