Felcsavarodott a fára egy autó Győrújfalun. A baleset vasárnap hajnalban történt, öten utaztak a kocsiban, amelynek sofőrje váratlanul elvesztette uralmát a jármű felett és belerohant egy az út szélén álló fába. Egyikük, egy negyven év körüli férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni. Az utasokat és a sofőrt tűzoltók szabadították ki a roncsból, az életben maradt négy sérült jelenleg is kórházban van.
Kezdőlap KÉK HÍREK
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Konkoly Tamás
A szomorú hírt a győri útkezelő szervezet osztotta meg, ezt közöljük: „Ötvenedik életévében, kollégánk, barátunk, Konkoly Tamás, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének mérnöke...






