Fának ütközött egy autó Vértestolnánál, a sofőr meghalt

    Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

    Halálos baleset történt Tarján és Vértestolna között péntek este, egy autó fának ütközött, vezetője, egy 48 éves férfi meghalt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

     

     

    A közlemény szerint Tarján felől Vértestolna irányába haladt a személygépkocsi, amely eddig tisztázatlan okból letért az úttestről és fának ütközött. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az autóban egy ember utazott. A férfit a műszaki mentést végző tűzoltók a mentőkkel közösen emelték ki a gépkocsiból, de az életét már nem lehetett megmenteni.