Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A 2011. évi szakképzési hozzájárulás elszámolásával kapcsolatos tájékoztatót tartottak a Győr – Moson – Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránkban. A rendezvény előadója Lászlóné Szép Györgyi okleveles adótanácsadó volt. Az előadás résztvevői informálódhattak a tanulószerződéssel foglalkoztatott diákokra, és a felsőfokú szakképzésben résztvevő tanulókra fordított összegek elszámolási lehetőseiről, a saját dolgozók képzési költségeinek elszámolásáról, és a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény rendelkezéseiről. A bevallásokat február 25.-éig kell benyújtani, amihez segítséget adnak az iparkamara honlapján elérhető űrlapok, és kitöltési útmutatók.
NEKED AJÁNLJUK
Hatalmas bűnszervezet: hitellel és pályázati pénzzel csaltak a vád szerint
Hatvanhárom személlyel szemben emelt vádat az ügyészség, akik álláspontja szerint bűnszervezetben követték el a költségvetési csalást. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni...






