A tesztüzem sikeresen lezajlott, így áprilistól a Szombathely-Kőszeg, Szombathely-Csorna-Rajka, valamint a Szombathely-Zalaszentiván vonalakon is találkozhat az újítással az utazóközönség. – mondta el rádiónknak a GYSEV szóvivője, Rázó László.
A vasúttársaság informatikai szakemberei 2012-ben kezdték el az új utastájékoztatókidolgozását. A cél az volt, hogy az utasok a vonatok fedélzetén is minél több, azutazáshoz köthető információhoz jussanak. Az adatokat egy 19 colos (kb. 50 cm-es)monitoron láthatja az utazóközönség: az aktuális időn kívül értesülhetnek a vonatsebességéről, az aktuális helyéről, valamint arról is, hogy pontosan mikor érik ela következő állomásokat és kell –e késésre számítaniuk. Az ipari számítógéppelösszekötött monitorok másodpercre pontosan tudják közölni az információkat.
Az adatok alapján az utasok azt is megtudhatják, milyen vasúti csatlakozásilehetőségeik vannak. Újdonság, hogy a GYSEV és a Vasi Volán között létrejöttmegállapodás értelmében a csatlakozási lehetőségek között a volántársaságbuszjáratai is szerepelnek. A csatlakozásoknál a késéseket is figyelembe veszi arendszer.
A beépített monitorok arra is felhívják az utazóközönség figyelmét, ha feltételesmegálló következik.
„A fejlesztésünk lényege, hogy a számítógép a GPS-koordináták, az aktuális idő,valamint az internetről kapott adatok alapján másodpercre pontosan képes közölniaz utazóközönség számára értékes információkat” – mondta Padutsch József, aGYSEV rendszerfejlesztője. „Igyekeztünk látványos elemekkel, térképpel ábrázolni avonat elhelyezkedését. A próbaüzem alatt sok pozitív visszajelzést kaptunk, ez különöröm számunkra” – tette hozzá az utastájékoztató fejlesztője.
„A mostani fejlesztéssel is igyekszünk a vasúti szolgáltatás minőségét javítani. Egyutas számára nyilván praktikus, ha tudja, pontosan mikor érkezik a célállomásra,de az is érdekes, ha látja, milyen csatlakozási lehetőségre számíthat. Büszkevagyok rá, hogy külső segítség nélkül, saját erőből tudtuk kifejleszteni a fedélzetiutastájékoztatót, amelyhez hasonlóval csak a Railjet vonatokon találkozhat azutazóközönség” – tudatta Kövesdi Szilárd a GYSEV zrt. vezérigazgatója.
A fedélzeti utastájékoztatót eddig négy Jenbacher motorvonatba és egy Schlierentípusú vasúti kocsiba szerelték be a GYSEV szakemberei. Az utazóközönség aSzombathely-Kőszeg, a Szombathely-Csorna-Rajka, valamint a Szombathely-Zalaszentiván vonalakon láthatja a fedélzeti monitorokat, de lesz olyan vonat is,amely Pécsig közlekedik. A következő hónapokban a vasúttársaság további 10Schlieren-kocsiba és 13 motorvonatba szereli be az utastájékoztató rendszert, de aGYSEV tervezi, hogy intercity kocsikba is elhelyezi az információs monitorokat.






