Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Felhőszakadás várható

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma a Duna vonalánál és attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet – figyelmeztet a HungaroMet Zrt.

A veszélyjelzés szerint Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegyében kell július 23-án kedden felhőszakadásra számítani, az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternyinél több csapadék hullhat. Emiatt a hét érintett vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom vármegye területére elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adtak ki kedd éjfélig felhőszakadás veszélye miatt, ezekben a vármegyékben az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt több mint 25-30 milliméternyi csapadék hullhat.

Az intenzív gócokban jégeső, környezetükben viharos, óránkénti 65-80 kilométeres – légzuhatagokban akár 90 kilométeresnél erősebb – széllökések is előfordulhatnak.