Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Péntektől Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Péntektől vasárnapig várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében programsorozat, közte erdei koncertekkel, szakvezetéses sétákkal és kerékpáros túrával.

A programokat pénteken a gyulai Almásy-kastély parkjában, szombaton a gyulai Városerdőben, vasárnap pedig a Bihar vármegyei Szentjobb település melletti tölgyerdőben tartják.

A gyulai rendezvény az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben.

Az idei programok a vízmegtartásra és az erdők megőrzésének kihívásaira összpontosítanak.

• A pénteki természetismereti élménysétán Szabó Lajos és Puskás Lajos erdőmérnökök többek között a fák klímaváltozásban betöltött szerepéről beszélnek majd, kiállítás nyílik a Muzsikál az erdő Gyermekrajzpályázat és Fotópályázat nyertes műveiből, a Corpus Harsona Kvartett pedig koncertet ad.

• Szombaton erdei élményséta, a Batyuszínház előadása, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, néptáncbemutató és táncház is várja a résztvevőket, fellép mások mellett a Magyar Honvédség Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara, valamint a Sárik Péter Trió és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara.

• Vasárnap szó esik majd a komposztálás jelentőségéről, lesz hagyományőrző íjászkodás és erdei séta, a Veronaki zenekar előadja Erdővarázs című lemezének anyagát, fellép a Hanga Folk és az Alföld Quartet.

A rendezvény lehetőséget biztosít a helyi művészek, fiatal tehetségek bemutatkozására is, így a három nap alatt színpadra lép mások mellett a Miraculum Kórus (Kecskeméti Kodály Iskola), a gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar és a gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata, a Nagyváradi Művészeti Líceum tehetségei és a Csillagocska Néptáncegyüttes.

(Forrás: MTI / Illusztráció: Facebook – Muzsikál az erdő)