Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Félnek a lebukástól a fémtolvajok

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A telephely tulajdonosa, akinek eladásra kinálták a csatornafedőket, nem ment bele a játékba, s nem vette át azokat. A győri társaság néhány perc elteltével már a rendőrségnek magyarázhatta a csatornafedelek eredetét- árulta el a rendészetvezető.

 

„Éppen ilyen csatornafedők tűntek el Győr- Szigetben. A nehéz tehergépkocsikra számítva – annak idején vastagon bordázott öntöttvas fedelek kerültek a csatornanyílásokra. Az ellopott csatornafedeleket vaslemezekkel pótoljuk” – mondta a rendészetvezető, majd hozzátette: „egy- egy csatornafedő pótlása közel 30 ezer forintba kerül a Vízműnek, rajta keresztül pedig a becsületesen fizető fogyasztóknak.

 

A korszerű új csatornafedők már csuklós kivitelűek, bajonett zárral záródnak, amelyekt már nem olyan könnyű ellopni.

 

A megyeszékhelyen eddig évente átlagosan 100 darab csatornafedőt és víznyelő rácsot lopnak el. Ezzel évente közel két -három millió forint kárt okoznak, nem számolva az autósok, kerékpárosok, gyalogosok által okozott károkat.

 

A tolvajok az anyagi káron túl balesetveszélyt is okoznak. Nemrég Újvárosban fordult elő, hogy a munkába igyekvő kerékpáros hajtott bele a csatornanyílásba, aminek előző éjszaka lopták le a fedelét. Néhány éve pedig Szigetben egy óvodás kislány esett a csatornába, a fedelet itt szintén előző nap lopták le. Szerencsére itt nem történt súlyosabb sérülés.

 

A jelenlegi információk szerint a tolvajok akár 3 év börtönbüntetést is kaphatnak egy-egy lopásért. Ha pedig az ellopott aknafedő miatt súlyos baleset történik, még ennél is többet, akár 15 év börtönt is kaphat az elkövető.