Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Félresikerült túra, fél kenuval jöttek vissza a vendégek

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén már a második kenuja törik el a szigetközi víztúráztatással foglalkozó Szürkehódosoknak. A képen láthatónak csak az egyik fele van meg, a vendégek így hozták vissza.

"Szerencsére emberi sérülés nem történt. Viszont ez a fél kenu is jól mutatja, hogy mennyire félresikerülhet egy túra, ha nincs kenus tapasztalat, helyismeret, manőverezési képesség, de mégsem vezetett túrára jelentkezik egy csoport, hanem kenut bérel" – közölte a dunaszigeti társaság.

Azt javasolják, inkább válasszanak vezetett túrát helyi túravezetőkkel, akik minden nap a Szigetközben mozognak, ismerik az ágrendszert, a csoport tapasztalatához, képességihez passzoló útvonalat választanak, és tudnak vízből menteni.