Európai Parlamenti választásokat 5 évente tartanak, ilyenkor kiemelt szerepe van a közel 400 ezer elsõ választó felkészítésének. Ezért is hirdette meg az Európai Unió a programot az Alapítvány a Választásokért és az Országos Választási Iroda közremûködésével. Rytkó Emilia, az OVI elnöke fontosnak tartja a fiatalok bevonását a közéletbe. Mint mondta: az elsõ választók még nem rendelkeznek kellõ tapasztalattal és ismerettel a témával kapcsolatban. Ezért is hozták létre azt a honlapot, amelynek már most 750 regisztrált felhasználója van, és már eddig is 8 ezer géprõl klikkeltek rá. Ebben nagy szerepe van a komoly nyereményekkel kecsegtetõ, kreatív játékoknak is. Mucsi Tamás, az alapítvány munkatársa elmondta: a Honfoglalóhoz hasnló játék mellett van egy kvíz is. Ennek fõdíja egy brüsszeli utazás, ám emellett hetente más értékes nyeremények is gazdára találnak. Kovács Bélától, a területi választási iroda vezetõjétõl megtudtuk: az elõkészületek már december óta zajlanak Céljuk az, hogy az állampolgárokat a lehetõ legmagasabb színvonalon tájékoztassák a választásokkal kapcsolatos rendelkezésekrõl, jogszabályokról.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az ünnep alatt is viszik a szemetet
A hulladékszállítás augusztus 20-án és minden további napon változás nélkül történik, a szolgáltatással érintett címeken a megszokottak szerint reggel hat órára kérik kitenni ürítésre...