Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Örkény Színházban hagyomány, hogy a Költészet Napján, április 11-én több száz középiskolással együtt énekelnek verset a Madách téren.

Mivel a jeles nap az iskolai szünetre esett, így szeptember 8-án, 12 órakor várják az érdeklődőket, az Örkény Kert előtti napon.

Fellép a Ferenczi György és a Rackajam zenekar, akik előadják a Természet vadvirága című megzenésített Petőfi-verset.

Az eseményen a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, a Madách Imre Gimnázium, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium, és a Nádasi Ferenc Gimnázium diákjai vesznek részt.

(forrás, fotó: szinhaz.online)