Kezdőlap KÉK HÍREK

Figyelmetlen sofőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az egyik esetben a motorháztetőn kapaszkodó utas, míg a másiknál az előzési szabályokat megszegő járműben utazók sérültek meg.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Győrben, a Szabadi utca végén a buszfordulóban. Egy 19 éves nő oly módon haladt autójával, hogy a barátja ráfeküdt járműve motorházának tetejére, és ott kapaszkodott. Haladása során a buszforduló egyenes szakaszán kissé gyorsított, majd balra akart fordulni, amikor a kanyarban a motorháztetőn utazó férfi lezuhant, és az aszfaltra esett. A baleset következtében a felelőtlen fiatal megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 8136-os számú út 43-as kilométerszelvényében. Egy 57 éves bőnyi férfi közlekedett személygépkocsival Bőny felől, Győr irányába. Haladása során az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban rosszul mérte fel a vele szemből érkező jármű távolságát. Az autó vezetője, hogy az ütközést elkerülje, visszarántotta a kormányt, amelynek következtében a jobb oldali árokba hajtott, és a tetejére borult. A járművezető és 19 éves utasa is megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték.

A balesetek körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek többségében súlyos szabályszegés áll a háttérben, de vannak olyan esetek is, amikor kisebb hiba, egy másodpercnyi figyelemkihagyás okozta a tragédiát, ezért kérjük mindig vezessenek rendkívül figyelmesen és óvatosan!

…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu