Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Foci EB kedden: Hollandia hengerelt, a törököket űzték a szurkolóik

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Háromgólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé Hollandia. A belső védő Demiral nagy napja volt a keddi, két góljával továbblőtte a törököket. 

A csoportharmadikként végzett hollandok találkoztak a csoportelső románokkal, a papírforma azonban Gakpoék sikerét mutatta, s így is lett. Éppen Gakpo szerezte meg a vezetést Nita kapus hibája után és bár a második félidőben rohamoztak Hagiék, két nagy védelmi hiba után biztossá tette győzelmét a Koeman-csapat (Hollandia-Románia 3-0). 

Nagy lehetőséget, verhető ellenfelet kapott a 16 között mind Ausztria, mind Törökország: egymást. Az első percben aztán egy szöglet után Demiral bombázott a kapuba. A törököket hajtották szurkolóik, akik fütyülték az osztrákokat. A titkos esélyes Ragnick-csapat csapat erőlködött, majd ismét egy szöglet után jött a középső védő Demiral és a hálóba fejelt. Innen már úgy tűnt, nem lesz visszaút, de megint egy szöglet után az osztrákok szépítettek, majd óriási nyomást gyakoroltak az ellenfél kapujára, de valahogy kihúzta a Montella-csapat. A török gárda találkozik Hollandiával (Törökország-Ausztria 2-1).