Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Foglalkoztatást növelő program

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Tradenet Global Nonprofit Kft. és partnerei – a KŐRIS Nonprofit Kft., Écs Község Önkormányzata, Ravazd Község Önkormányzata – a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával együttműködve valósították meg „A helyi munkaerőpiac bővítése és a foglalkoztatás növelése a Pannonhalmi Térségben”című programjukat.
A pályázati projekt célja a térségben élő 50 fő munkanélküli bevonása volt a foglalkoztatási program keretében megvalósult tréningekbe, ezáltal felkészítésük a nyílt munkaerő-piacra történő belépésre és elhelyezkedésre. A projektbe bevont 50 fő munkanélküli közül 20 fő számára nyílt lehetőség további képzésen részt venni. A Kft. célja az volt, hogy a megszerzett végzettségekkel a résztvevők képessé váljanak a munkaerőpiacra való visszatérésre. A képzésekre jelentkező 20 főből 7 fő sikeresen megszerezte a Targoncavezető szakképesítést, 11 fő pedig sikeresen megszerezte az Ügyintéző titkár képesítést. A képzést sikeresen elvégzett 18 főből 18 fő jutott hosszú távú munkalehetőséghez a projekt eredményeképpen. „A helyi munkaerőpiac bővítése és a foglakoztatás növelése a Pannonhalmi Térségben” című, 100 %-os támogatottságú foglalkoztatási projekt 2013. május 1-én vette kezdetét és 2014. október 3-án fejeződött be.