Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Folytatódik a nagyvállalati beruházási támogatási program

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Folytatódik a nagyvállalati beruházási támogatási program az idén 25 milliárd forint kerettel, ha ennél nagyobb indokolt igény jelentkezne, a lehetőséget bővítik – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a West Hungária Bau Kft. paksi üzemének virtuális átadásán.
A miniszter elmondta, a West Hungária Bau Kft. 1,9 milliárd forint költséggel fejlesztette a paksi telephelyét, győri üzemében új gépeket állított munkába, a beruházás 245 munkahelyet védett meg a járvány körülményei között, és 42 új munkahely létesítéséhez járul hozzá.
A kormány a beruházáshoz 900 millió forint támogatást adott. A fejlesztés része a 2015 óta tartó nagyvállalati beruházási támogatási programnak, amely az elmúlt öt évben 179 hazai vállalat fejlesztéseit segítette 160 milliárd forint értékben, ezzel összesen 380 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, és több mint 3100 munkahely jött létre – emelte ki a miniszter.
Varga Mihály hangsúlyozta, a kormányzati beruházási támogatások jelentősen segítették a magyar gazdaság növekedését.
Hozzátette, a kormány azon dolgozik, hogy a magyar gazdaságot minél gyorsabban újra lehessen nyitni.
Tóth Csaba, a West Hungária Bau Kft. ügyvezetője elmondta, a 2019 nyarán megkapott építési engedély alapján modern lakatosüzemet, szociális létesítményt, irodákat építettek a paksi telephelyükön, továbbá termelőeszközöket vásároltak az elkészült paksi üzembe, modern gépekre cserélték a régi eszközöket Győrben. A beruházási döntés meghozatalakor szempont volt az is, hogy a paksi fejlesztés elősegíti a győri alapítású vállalat országos lefedettségét.

Forrás: MTi