Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az idén csökkent a parlagfűvel fertőzött mezőgazdasági területek aránya; a gabonatarlókon a gazdák döntő többsége elvégezte a megelőzéshez nélkülözhetetlen tarlóhántást, így ezeken a területeken a tavalyinál kevesebb parlagfűre számítanak. A tarlók ápolását azonban folytatni kell. Tájékoztatása szerint a szárazság miatt az idén a szokásosnál két héttel később virágzik a parlagfű, a tömeges virágzása a napokban kezdődik. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet vizsgálatai eddig alacsony parlagfűpollen-szennyezettséget regisztráltak.
A főosztályvezető-helyettes elmondta: azokon a fertőzött területeken, ahol a növényen még nem alakultak ki a virágbimbók, az első ellenőrzés után a gazdálkodók figyelmeztető levelet kaptak a hatóságtól. Ebben felszólítják őket a jogszabályban előírt kötelezettségeik elvégzésére, és ha az utóellenőrzésen virágzó növényt találnak a szakemberek, akkor bírságot szabnak ki. Növényvédelmi bírságot tíz esetben kellett kiszabniuk az ellenőröknek, az eljárás a tulajdonosok, a földhasználók értesítése nélkül azonnal megkezdődik. Az esetek száma és a bírságok összege naponta változik, erről végső számadat a szezon után áll majd rendelkezésre – jegyezte meg. A művelésbe be nem vont területek veszélyt jelentenek, de az aszály miatt itt is csúszik a virágbimbók kialakulása. Emlékeztetett, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti törvény szerint minden földhasználónak és -tulajdonosnak június 30-ig meg kell akadályoznia a területén a gyomnövény virágbimbójának kialakulását, és ezután köteles ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig fenntartani.
A főosztályvezető-helyettes szerint a parlagfűprobléma csak erős társadalmi összefogással oldható meg, ezt segíti az az akcióterv, amelyet a kormány júliusban fogadott el a parlagfű elleni védekezésről.
NEKED AJÁNLJUK
Hogyan javítható a győri buszközlekedés?
A Mobilitási Hét keretében, az Autómentes Napon tartott fórumon a Mobilissimus szakértői mutatták be a győri helyi autóbusz-közlekedés átfogó felülvizsgálatát, a lakossági és intézményi felmérés eredményeit, valamint...