Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Fontos tudnivalók Halottak Napja előtt

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az előttünk álló hosszú hétvége az emlékezésé, a gyertyagyújtásé, ezzel együtt pedig a temetőbe járásé is. A Györ-Szol Zrt. kiadott pár fontos tudnivalót, amiről nem árt tájékozódni, mielőtt elindulunk otthonról.

A Győr-Szol Zrt. nagy figylemet fordít most is a temetők rendben tartására, több mint ötven alkalmazottja végzi a falevelek gereblyézését a győri köztemetőkben, készülve mindenszentekre és halottak napjára.

A győri sírkertek november 6-ig egységesen reggel hét és este nyolc óra között látogathatók. A téli nyitva tartás november 7-én lép majd életbe.

A Szabadi úti köztemető bejáratán és a Nádorvárosi köztemető mindkét kapuján október 29-től november 1-jéig reggel hét és délelőtt tizenegy óra között hajthatnak be autóval az arra jogosultak. A temetői járműforgalom csökkentése, valamint a nehezen mozgó látogatók segítése végett a vállalat elektromos kisbuszt közlekedtet a Nádorvárosi köztemetőben a hosszú hétvége minden napján délelőtt tizenegy és délután öt óra között. A járatok a régi ravatalozó elől indulnak, a felszállás pontos helyét Győr-Szol-zászlók jelzik.

További segítség a sírkertekbe kilátogatóknak, hogy a társaság minden győri köztemetőben október 30-án, október 31-én és november 1-jén délelőtt tíz óra és délután négy óra húsz perc között gondnoki szolgálatot működtet, ahol biztosítják a sírhelyekkel kapcsolatos ügyintézés lehetőségét.

A Nádorvárosi köztemető mindkét bejáratánál a kiemelt időszakokban a rendőrség segítséget nyújt a forgalom irányításában. A régi bejárat melletti autószalon parkolóját idén is igénybe vehetik az autósok.

Minden városi köztemetőben megteremtették a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét. Az üzemeltető kéri a hozzátartozókat, hogy a régi koszorúk, mécsesek és csomagolóanyagok kidobásakor lehetőség szerint vegyék figyelembe a kukákon jól olvasható feliratokat.

A Győr-Szol azt tanácsolja, senki se hagyjon a kocsiban látható helyen értéket, s a sírra vagy a kút mellé se tegyen még rövid időre sem autó- és lakáskulcsot, mobiltelefont, más értéket.

gyorszol.hu