Az ötszázmillió forint összköltségű program célja egy egységes, a társadalmi felzárkózást előmozdító szakpolitika létrehozása. Ennek érdekében nem csak több mint kétszáz jó gyakorlatot gyűjtöttek össze az országból, de közel 200 jogszabályt és több mint 400 helyi szintű szabályozást is felülvizsgáltak, amikel kapcsolatban módosítási javaslatot fogalmaztak meg. A konferenciát Fekete Dávid alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta, városunk élenjáró a szociális területen, az esélyegyenlőség megteremtésének kérdéseiben. A győri példák közül kiemelte Újváros rehabilitációját, ami nem csak az épített környezet megújítását, de szociális rehabilitációt, ifjúságvédelmi és bűnmegelőzési intézkedéseket, a családsegítő szolgáltatások kiszélesítését és egyéb, esélyegyenlőségi programok megvalósítását jelenti.
Az egész napos konferencia három fő témacsoportra fókuszál. Először az oktatás, a képzés szerepét veszik górcső alá a felzárkóztatás tekintetében, majd a foglalkoztatás, végül az egészségügy, valamint a civil és egyházi programok kerülnek terítékre. Az előadások között érintik például az erdőgazdálkodás és a közfoglalkoztatás kapcsolatát, a felzárkózáshoz kapcsolódó képzési programokat. Bemutatják a Nemzeti Drogstratégiát, de a nap folyamán bemutatkozik a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület is. A Győrrel kapcsolatos előadások a szakképzésben létrehozott ösztönző rendszert, valamint az újvárosi rehabilitáció kérdését érintik.