Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Grubisic érkezik Lunde helyére

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

  A klub keddi közleménye szerint a Krim Ljubljanától érkező horvát válogatott hálóőr egy plusz egyéves szerződést írt alá.
    „Azt gondolom, hogy a lehető legjobb opciót sikerült megvalósítanunk Jelena szerződtetésével. Jól ismerjük a képességeit, biztos vagyok benne, hogy hamar beilleszkedik csapatunkba, és értékes tagja lesz a keretnek” – nyilatkozta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke.
    A klub friss szerzeménye elmondta, a gyors váltás miatt kissé vegyes érzései vannak, ugyanakkor nagy öröm számára a Bajnokok Ligája legutóbbi két kiírásában győztes magyar bajnoknál játszani. „Óriási megtiszteltetés ez nekem, illetve hatalmas lehetőség, hogy együtt szerepelhetek a világ legjobb játékosaival. Tudom, hogy Katrine Lundét kell pótolnom, ami nem egyszerű feladat, de megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megfeleljek az elvárásoknak” – mondta Grubisic.
     A horvát kapus pályafutása során eddig két csapatban szerepelt, nevelőegyesületében, a Lokomotiva Zágrábban, illetve a szlovén Krim Ljubljanában, ahol az elmúlt öt évben rendre kulcsjátékosa volt a Bajnokok Ligájában szereplő csapatnak. Szlovén bajnok és kupagyőztes, a Bajnokok Ligájában elődöntőt játszott a Ljubljanával, a horvát válogatottal pedig egy világbajnoki és egy olimpiai hetedik hely az eddigi legjobb eredménye.

(mti)