Gulyás Gergely: március 15-ig biztosan maradnak a jelenlegi korlátozások

A kormány március 15-ig meghosszabbítja a jelenleg érvényben lévő szabályokat – jelentette be Gulyás Gergely.

A járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő két hétben a számok romlani fognak, egyes előrejelzések szerint drámai mértékben. Folytatódik az országos oltás, ezen a héten, illetve a jövő héten az eddiginél jóval több oltást adnak be az orvosok.

Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz – fogalmazott Gulyás Gergely.
Azt mondta, számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél. A miniszter jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy ezek mindegyike ellen védenek a Magyarországon rendelkezésre álló oltások.
A miniszter reményét fejezte ki, hogy már a korlátozások utolsó időszaka következik, erre esélyt ad az oltások tömeges beadása. Úgy fogalmazott, a feloldás néhány hét vagy akár egy hónap múlva megkezdődhet, annak ütemezéséről és formájáról az e célból indított konzultáció eredményét figyelembe véve dönt majd a kormány.
Ezzel együtt dönt a kabinet arról is, hogy az oltási igazolvány mire jogosítson.
Hangsúlyozta: a korlátozások feloldásához akkor jut a legközelebb az ország, ha minél többen be lesznek oltva. Eddig csaknem 2,5 millióan regisztráltak vakcináért.
A legtöbb fajta oltóanyag a legnagyobb számban Magyarországon áll rendelkezésre az unióban – ismertette, hozzátéve: a következő két hétben felgyorsul az oltás folyamata, ezalatt több ember lesz beoltható, mint eddig összesen.

 

Híradó főszerkesztő, riporter