A 42 éves áldozatra győri panellakásában az asszony fia talált rá múlt szombaton. A helyszíni szemle idegenkezűségre utaló körülményt talált, s a vasárnapi boncolás megerősítette, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett.
A döntés indokai között említette a bűncselekmény kiemelkedően súlyos voltát és a magas – öt-tizenöt évnyi – büntetési tétel mellett azt, hogy a férfit rejtőzködése során fogták el, újabb szökésének veszélye szabadlábon hagyása esetén fennállna. Feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása „hátrányosan befolyásolná a büntetőeljárás zavartalan lefolytatását”.
Károlyi Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője kedden sajtótájékoztatón közölte, előző nap Vácon fogták el a győri gyilkossággal gyanúsított 41 éves férfit. A férfi a kihallgatása során – feladva kezdeti tagadását – beismerte, hogy megfojtotta a nőt, akivel másfél évig együtt élt.
(MTI)