Kezdőlap KÉK HÍREK

Gyilkossággal gyanúsított férfit helyeztek előzetes letartóztatásba Ózdon

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki Ózdon kirabolt egy férfit, aki később életét vesztette.

A Miskolci Törvényszék sajtóosztályának tájékoztatása szerint a gyanúsított augusztus végén Ózdon egy bank épületének oldalsó lépcsőjénél találkozott a számára ismeretlen férfival, aki cigarettával és borral kínálta. Később a bank mögött folytatták az italozást.

A férfi később visszatért, hogy cigarettát és bort kérjen a sértettől, aki ekkor már a lépcső tetején aludt. A gyanúsított kivette a telefont a sértett zsebéből, majd felvette a földön heverő oldaltáskáját és a borát is, továbbá az alvó férfi tornacipőjét és karóráját is levette.

Ekkor a sértett felébredt, és visszakérte holmiját. A gyanúsított ekkor úgy meglökte a vállánál fogva, hogy a férfi elesett és legurult a lépcsőn. A gyanúsított magára hagyta a férfit, majd távozott annak értékeivel.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint nem kizárt, hogy a sértett koponyáját – a lépcsőről történő lezuhanás után – a gyanúsított részéről erőszakos beavatkozás is érhette – olvasható a közleményben.

A közlemény szerint nem kizárható, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában a gyanúsított megpróbálhatja befolyásolni a még kihallgatandó tanúkat vagy elrejteni bizonyítékokat, amivel a bizonyítási eljárást akadályozná. Ezen felül életmódja miatt fennáll a bűnismétlés veszélye is. Mindezek figyelembevételével a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, akit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak – áll a közleményben. A végzés jogerős.