Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győr újra a Virágos Magyarország versenyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr már húsz éve vesz részt az országos versenyben, amelynek akár végső győzelemére is esélyes lehet. A zsűri csütörtökön bejárta a várost és elégedett volt. 

Sok új, eddig nem látott megoldással találkozott csütörtökön a várost bejáró Virágos Magyarország verseny zsűrije.  Példaként a körforgalmak megújítását, a folyóparti sétányok kialakítását és a két folyó találkozásánál kialakított látványos szökőkutat említették.

„Győr minden évben kiemelt feladatának tekinti a közterületek szépítését, ami az idén, az EYOF évében talán még hangsúlyosabb volt. Ettől függetlenül nem csak most, a zsűrizés idején ilyen szép a város, a döntnökök bármikor ellátogathatnak hozzánk, ugyanilyen rendezett városképpel találkozhatnak.” – mondta el Radnóti Ákos városüzemeltetésért felelős alpolgármester.

Kiemelte: csak az idén több mint 110 ezer palántával díszítették a közterületeket, miközben a faültetési program is hangsúlyos a városban. A körforgalmak felújítása folyamatosan zajlik, és öntözőrendszerrel is egyre több helyen – nem csak a belvárosban, de lakótelepi környezetben is – találkozhatunk. A köztéri szobrok, műemlékek, szökőkutak felújítása során a környezet rendezésére is figyeltek. Tavaly a város a miniszterelnöki különdíjat nyerte el, idén azonban már az első helyre hajt a megyeszékhely.

A városok és közterületeinek elbírálása egészen augusztus végéig tart.

 

 

forrás: gyor.hu