Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Dallos Bogi

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr 2021-ben ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját, ezért elindítottunk egy sorozatot, melyben összesen 750 győri, vagy Győrhöz köthető személyt mutatunk be.

Dallos Bogi

Győr, 1997. április 2. – Fonogram díjas magyar énekesnő, az M2 Petőfi TV és A Dal 2019 műsorvezetője. 2019-ben az X-Faktor egyik mentora lett.

Mesehős című dala 2012-ben debütált a VIVA-n. 2013. január 10-én a Magyar Televízió beválasztotta Tükörkép című számát A Dal című eurovíziós nemzeti döntőbe. A Dal 2014-be egy modern popszámmal készült, Tóth G. Zoltán We All című szerzeményével, mely bejutott előbb a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti válogató legjobb harminc dala közé, majd a show-műsor döntőjébe, ahol a második helyen végzett. De a dal megszerezte a MAHASZ lista első helyét is. Még szintén abban az évben Dobrády Ákos – aki szintén győri – felkérte, hogy közösen énekeljék el a Szerelemre hangolva című dalt. Az ezévi Fonogram-díjátadón megnyerte Az év felfedezettje díját. 2014 júniusában készült el videóklipje Feels So Right című új dalához. 2014. december 8-án jelent meg a World of Violence című kislemeze, mellyel – immáron harmadszorra – bejutott a A Dal 2015-ös mezőnyébe, ahol a középdöntőig jutott.

2019-ben Freddie-vel közösen A Dal 2019 eurovíziós nemzeti dalválasztó show-nak volt a műsorvezetője. 2019-ben az X-Faktor mentora.