Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – dr. Bély Miklós

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr 2021-ben ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját, ezért elindítottunk egy új sorozatot, melyben összesen 750 győri, vagy Győrhöz köthető személyt mutatunk be.

dr. Bély Miklós

Budapest, 1913. augusztus 9. – Győr, 1970. szeptember 27.: orvos, nemzetközi sakkmester.

A budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán végzett, ezután kórházi segédorvos lett. 1945-ben került Győrbe mint községi orvos. 1951-től tisztiorvos, majd a város közegészségügyi felügyelője. Középiskolás korában eredményesen szerepelt sakkversenyeken. 1934-ben főiskolai bajnok. Vidéki bajnokságot nyert 1948-ban, két évvel később mesteri címet szerzett. Állandó résztvevője a magyar bajnoki döntőknek. Legjobb eredményét 1954-ben érte el: megosztott harmadik-negyedik helyen végzett. Sakkpályafutása csúcsát az 1956-os év jelentette, ekkor lett nemzetközi mester, és a moszkvai olimpián a bronzérmet szerzett magyar csapat tagja. 1957-ben vett részt utoljára az országos bajnokság döntőjében, ezt követően már csak Győrött rendezett vegyes mesterversenyeken játszott. A győri MÁVDAC NB II-es csapatának első táblása és legjobb pontszerzője volt.

Utolsó lakhely: Tanácsköztársaság útja 35. – A győri köztemetőben nyugszik.