Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Hirschler Imre

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr 2021-ben ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját, ezért elindítottunk egy új sorozatot, melyben összesen 750 győri, vagy Győrhöz köthető személyt mutatunk be.

Hirschler Imre

Győr, 1906. november 1. – Budapest, 1989. február 27. magyar szülész-nőgyógyász, kórházi főorvos, több szakmai tanulmány és népszerű ismeretterjesztő mű szerzője.

Budapesten végezte középiskolai tanulmányait. Országos tanulmányi versenyen a görög nyelv díjazottjaként felvételt nyert az Orvostudományi Egyetemre. 1930-ban diplomázott, majd a Szabolcs utcai kórház I. Belosztályára került, és a Szabolcs utcai kórházban a szülészeti és nőgyógyászati osztályon szerzett szakképesítést.

1945 után előbb a Szent Rókus Kórháznak, majd 1946-tól az Uzsoki Utcai Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának volt osztályvezető főorvosa. 1950-től 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig a Központi Állami Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályát vezette.

Hirschler Imre jelentős ismeretterjesztő tevékenységet folytatott: nevéhez fűződik a hatvanas-hetvenes évek legnépszerűbb nemi felvilágosító könyveinek megjelenése. Az első ízben 1958-ban, majd számos további alkalommal kiadott A nők védelmében c. mű összesen több mint félmillió példányban került a boltokba.

Több éven át tagja volt a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének, a Magyar Nőorvosok Társasága Vezetőségének, az Orvosi Hetilap szerkesztőbizottságának, valamint az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete vezetőségének. Munkásságát számos szakmai és állami kitüntetéssel honorálták.