Győr750 – Kovács István

labda

Győr 2021-ben ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját, ezért elindítottunk egy új sorozatot, melyben összesen 750 győri, vagy Győrhöz köthető személyt mutatunk be.

Kovács István

Komárom, 1915. november 27. – Győr, 2003. január 22. labdarúgó, csatár.

Szülővárosában kezdte a labdarúgást és már tizenöt évesen a felnőtt csapatban szerepelt. 1938-ban igazolt Győrbe és lett élvonalbeli labdarúgó. 1949-ig a csapat meghatározó játékosa volt. Gólerős játékának köszönhetően a válogatott keretbe is meghívták. 1949-ben sérülés miatt vonult vissza. Ugyanebben az évben alapító tagja volt az ETO teke-szakosztályának. 1960-as években a labdarúgó-csapat intézőjeként tevékenykedett.

Műsorvezető, riporter