Kezdőlap KÉK HÍREK

Győriek akcióban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A bűnügyi és közrendvédelmi szolgálat közösen tartott razziát Győrben, amelynek célja a körözött személyek elfogása és a közbiztonság erősítése volt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi és közrendvédelmi állományával közös akciót tartottak 2021. február 20-án. A rendőrök közel nyolc óra leforgása alatt öt, a hatóság által keresett személyt, illetve egy kábítószer-fogyasztót bilicseltek meg. Az elfogottak között volt olyan férfi, akit azért köröztek a hatóságok, mert a bíróság által kiszabott letöltendő börtönbüntetését nem kezdte meg, ezért bujkált a rendőrség elől.

A rendőrök a 37 éves B. Ferencet  – menekülés közben – Adyváros városrészen fogták el, a 24 éves Gy. Dánielt lakásából állították elő. Győrben, egy bevásárló központ környezetében gyalogolt a 30 éves V. Erik, amikor az egyenruhások elfogták. A férfi ellen három elfogatóparancs is érvényben volt. További két győri körözött személyt – K. Lászlót, illetve L. László Richárdot – a város különböző részein fogták el az akció résztvevői.

Egy 24 éves veszprémi férfi is rendőrkézre került Győrben, akivel szemben történt ruházatátvizsgálás során, a nadrágja zsebéből – két önzáró nylon tasakba csomagolva – zöld színű kábítószer-gyanús növényi származék került elő.

A rendőrök az elfogott személyeket a Győri Rendőrkapitányságra előállították, közülük két személyt a Győri Büntetésvégrehajtási Intézetbe vittek. A kábítószert birtokló veszprémi férfit  a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu