Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Győrben is olcsóbb megvenni, mint bérelni a lakást!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legtöbb egyetemvárosban még mindig többe kerül kibérelni egy lakást, mint fizetni egy ingatlanhitel törlesztőjét. Ám ehhez több milliós önerőre is szükség volna.

Bár az idén mind Budapesten, mind a nagy egyetemvárosok többségében elmaradt a lakásbérleti díjak emelése, még mindig jobban megéri hitelből megvenni egy garzont, mint kibérelni.

Igaz, a mérleg nyelve már kevésbé billen a vétel felé, mint a korábbi években.

A lap szerint a felsőoktatásban tanulók számára több kiadó lakás is rendelkezésre áll idén, egyrészt a turisták elmaradása miatt; de egyre inkább mérséklődik a lakásárak eddigi rohamléptékű drágulása is.

Ebben a helyzetben adódik tehát a kérdés ismét sok családnál: bérelni vagy vásárolni érdemes-e inkább az egyetemre készülő diák számára.

Győrben átlagosan 19,9 millió, Debrecenben 19,3 millió, Szegeden 17,3 millió, Pécsett 14, 9 millió forintba kerül egy garzon. Ezekben a városokban így 10,4-13,9 millió forintos lakáshitelre lenne szükség. Előbbi összeget 10 és 20 éves futamidőnél havi 100 ezer, illetve 60-61 ezer forintból lehet elérni. A 13,9 milliós lakáshitelt pedig havi közel 140 ezer,  illetve 81-82 ezer forintból lehet kifizetni 10 és 20 év alatt. A bérleti díj eközben Győrben 100 ezer, Debrecenben 80 ezer, Szegeden 90 ezer, Pécsett pedig 80 ezer forint havonta.

A 30 százalékos önrésszel és 20 éves, végig fix törlesztésű lakáshitellel megvásárolt lakások esetében a fővárosban tehát 10 ezer, Győrben és Pécsett 19 ezer, Szegeden 16 ezer, Miskolcon pedig több mint 30 ezer forinttal lenne kevesebb a banknak fizetendő havi részlet, mint a lakásbérleti díj. Debrecen az egyedüli kivétel, a cívisvárosban ugyanis a bérleti díj és a hiteltörlesztő összege nagyjából megegyezik.

A hallgató persze nem biztos, hogy 20 évig ott él majd a megvett lakásban, de a garzont az egyetemi évek után ki vagy el lehet adni, utóbbi esetben ráadásul a befolyó összegből ki lehet fizetni a tartozást is.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a vásárlással nem lehet rossz döntést hozni, hiszen az ingatlanok értékállók. A probléma inkább ott van, hogy a több millió forintos önerőt egy hallgató nem tudja előteremteni, legföljebb a családja, de a legtöbb esetben ez sem járható út. Éppen ezért van óriási igény a kiadó lakásokra.

Forrás: Népszava