Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Győrben lesz a felkészülési meccs

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának keddi beszámolója szerint ez lesz a nemzeti együttes nyolcadik találkozója a megyeszékhelyen, ahol eddig negatív a mérlege: egy győzelem és két vereség mellett négyszer döntetlent ért el.

Az egyetlen siker az első, 1982-es meccsen született a törökök ellen. Ezt követően nem sikerült nyerni Írország, Horvátország, Szlovákia, Szaúd-Arábia, Oroszország és Bulgária ellen sem.
    

A magyar válogatott a Kuvait elleni mérkőzésen kívül augusztus 14-én a csehekkel játszik barátságos meccset az őszi, sorsdöntő világbajnoki selejtezőmérkőzések előtt, melyek során először Románia vendége lesz szeptember 6-án, négy nappal később pedig Észtországot fogadja. Októberben további két összecsapással zárulnak majd a csoportküzdelmek.

(MTI)