Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Győrben versenyez Fucsovics Márton

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A jelenlegi legjobb magyar, Fucsovics Márton nem fogalmazott meg komoly elvárásokat a hétvégi győri tenisztorna előtt, amelyen hat hazai férfi játékos mérkőzik meg egymással.

A világranglistán 55. játékos szombat délelőtt kezdi meg szereplését a kétnapos, meghívásos viadalon.
„Nincsenek nagy elvárásaim, inkább csak szeretném magam jól érezni” – mondta szerdán az MTI-nek. „Egy hete kezdtem el a felkészülést a 2021-es szezonra, nem eresztettem le a szabadság alatt, úgyhogy nincs gond a kondimmal. Jól érzem magam, és már a következő évre fókuszálok” – adott helyzetjelentést.
Ami a 2021-es idényt illeti, a 28 éves teniszező kifejtette, a jelenlegi állás szerint a – várhatóan februárra átcsúszó – Australian Open előtt nem rendeznek versenyt, így számára nem a legfényesebben indul az év.
„Érdekes lesz ilyen feltételekkel a melbourne-i Grand Slam-torna, nagy kérdés, hogy ki hogy kapja el a fonalat” – vélekedett Fucsovics Márton, aki a tervek szerint január elején indul majd Ausztráliába. „Ott még lesz lehetőségem edzeni a karantén ideje alatt, így remélem, sikerül majd csúcsformában pályára lépnem” – tette hozzá.
A győri szervezők tájékoztatása szerint a korábbi, nyolc nevet tartalmazó listáról Balázs Attila és Nagy Péter visszalépett, így két háromfős csoportban zajlanak majd a küzdelmek az Olimpiai Sport Parkban. A keménypályás viadal a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött zajlik majd.
Az A csoportban Fucsovics mellett Piros Zsombor és Madarász Gergely, míg a B jelű trióban Marozsán Fábián, Valkusz Máté és Makk Péter kapott helyet. A csoportgyőztesek vívják a döntőt, a második helyezettek lépnek pályára a bronzmeccsen, míg a csoportharmadikok az 5. helyért játszanak.

A szombati program Marozsán-Makk mérkőzéssel indul 9 órakor, majd 10.30-tól Fucsovics-Madarász, 13 órakor Valkusz-Makk, 14.30-tól pedig Piros-Madarász találkozó következik. Vasárnap Marozsán-Valkusz meccsel rajtol a műsor, majd 10.30-tól a Fucsovics-Piros összecsapással zárul a csoportkör. Az 5. helyért 12.30-kor, a bronzéremért 14 órakor, a döntőben pedig 15.30-tól küzdenek meg egymással a résztvevők.
A találkozók két nyert szettig tartanak, a döntő játszma helyett 10 nyert pontig tartó döntő rövidítés lesz.
A viadal főszervezője a Somogyi Electronic Kft., fővédnöke pedig Dézsi Csaba András győri polgármester.

(MTI)