Kezdőlap KÉK HÍREK

Győrben is „gyógyított” az ál-orvostanhallgató

Egy fiatal hetekig orvostanhallgatónak adta ki magát, így jutott be a székesfehérvári, győri és pápai kórházakba.

Az RTL Híradónak egy kórházi dolgozó elmondta, hogy a férfi injekciókat adott be, szakmai gyakorlatokon vett részt, sőt, műtőkbe is belépett. Az Országos Kórházi Főigazgatóság sajnálatosnak és felháborítónak nevezte az esetet, és fokozott ellenőrzést rendelt el. Közleményükben ugyanakkor leszögezték:

Az eddigi vizsgálatok szerint az álorvos jelenléte egyetlen betegnek sem okozott további egészségkárosodást, egészségromlást.

A kórházfenntartó valamennyi érintett – nyugat-magyarországi – intézményben belső vizsgálatot rendelt el, melyek részben lezárultak, részben folyamatban vannak.

Az OKFŐ utasítására intézményei felülvizsgálták belső szabályozórendszereiket, az intézményekbe és az egyes osztályokra történő belépésre vonatkozó előírásaikat, a kórházak menedzsmentjei felhívták a betegellátó szervezeti egységek vezetőinek és dolgozóinak figyelmét az ellátásban résztvevők személyazonosságának – egyebek mellett az azonosító kitűzők meglétének – ellenőrzésére, különösen abban az esetben, amikor a gyógyító munkában külső közreműködő vesz részt.

Az OKFŐ intézkedett arról is, hogy a kuruzslás gyanúja miatt folyamatban lévő rendőrségi nyomozást a kórházak minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák.