Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győri iskola az Országos Történelmi Műveltségi Vetélkedő döntőjében

Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Országos Történelmi Műveltségi Vetélkedőt a Nemzeti Tankönyvkiadó és a Németh László Gimnázium hagyományteremtési szándékkal, annak apropóján hívta életre, hogy mindkét intézmény 2009-ben ünnepli alapításának 60. évfordulóját.

A középdöntőhöz hasonlóan a novemberi, izgalmasnak ígérkező döntőig sem maradnak előzetes feladat nélkül a versenyzők. A végső megmérettetésig a csapatok a média szereplőivé, munkatársaivá válhatnak. Az egyik előzetes feladat, hogy a versenyzőknek a döntőbe jutásról minél nagyobb hírverést kell generálniuk. A cél, hogy minél több helyi és országos lapban, rádióban és televízióban megjelenjenek, hiszen valóban büszkék lehetnek az elért eredményeikre. A versenyzőknek erre valamivel több, mint egy hónapjuk van, október 12-től november 25. éjfélig kell minél több megjelenést elérniük. A másik előzetes feladat egészen a középkorig vezethető vissza, amikor még nagyon lassan terjedtek a hírek. A csapatoknak viszont most lehetőségük van az időben visszautazni és egy televíziós tudósítást készíthetnek a XI. és a XVI. század fontosabb eseményeiről. A feladat nem egyszerű, mivel a maximum három perces híradásban egyszerre kell tudósítani és szórakoztatni, szakértőt megszólaltatni és a végén a híradást a tudósítónak egy összegző mondattal lezárni.