Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győri közgyűlés: vita a vétóról

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pintér Bence, Győr polgármestere az október 25-ei közgyűlésen, a Győr Projekt Kft. vezetőváltásáról szóló napirendi pontnál jelezte: vétóval él. A kérdést újra kell tárgyalni novemberben, a felek közleményekben reagáltak.

A sort a polgármester nyitotta, aki azt írta: „Törvényes felhatalmazásommal élve megvétóztam a Fidesz jelöltjének kinevezését a Győr Projekt Kft. élére. Minden alkalommal így fogok tenni, amikor a Fidesz-frakció együttműködés és érdemi egyeztetés helyett erőből akar önkormányzati cég-, és intézményvezetőket leváltani és kinevezni.”

Leszögezte: „Mi szolgálatra jelentkeztünk, ezért a polgármesternek és a közgyűlésnek meg kell hajolnia a nép akarata előtt. A győriek pedig azt akarják, hogy a közgyűlési fideszes többség és a polgármester együttműködjön. Az tehát nem működőképes, és a részemről sem elfogadható, hogy nem konszenzusos, mindkét fél számára elfogadható jelölteket nevezünk ki az önkormányzati cégek és intézmények élére. Fekete Dávid, fideszes frakcióvezető által jelölt Serfőző Eszter nem konszenzusos jelölt, az eddig felhozott érvek alapján nem értünk egyet a személyével.

Nem értek egyet vele, mert a Győr Projekt jelenlegi ügyvezetője, Nagy Gergely László eredményes és jövedelmező munkát végzett a Covid- és az energiaválság okozta veszteségek ellenére is. Pénzügyi és gazdálkodási szempontból tehát nem látok indokot a jelenlegi ügyvezető leváltására.

A kinevezés ráadásul túlmutat önmagán, az egész győri kulturális élet átszervezésének első lépése lenne, amiről se konkrét terveket, se hatástanulmányokat nem láttunk. Az üggyel kapcsolatban a következő napokban további részleteket fogok megosztani” – írta Facebook-posztjában a polgármester.

Erre reagát a Fidesz-KDNP frakció „Elismert győri szakember kinevezését akadályozza Pintér Bence” címmel. Ők azt írják: „Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése korábban döntött arról, hogy a hazai és nemzetközi trendeknek megfelelően a városi fesztiválok, sportrendezvények, továbbá a városmarketing és turisztikai feladatok lebonyolítását 100%-os önkormányzati tulajdonú cégre (Győr Projekt Kft.) bízza. Az októberi közgyűlés a cég profilbővülése okán új ügyvezetőt választott a kft. élére az elismert győri szakember, Serfőző Eszter személyében. Serfőző Eszter alkalmasságához kétség sem férhet:

  • több diplomával rendelkezik a kft. tevékenységébe tartozó területeket illetően,
    közel másfél évtizedes közigazgatási tapasztalata van,
  • egy évtizeden keresztül foglalkozott osztályvezetőként, illetve főosztályvezetőként a városházán fesztiválok, sportrendezvények rendezésével, továbbá városmarketinggel és turizmussal,
  • a közelmúltban a Széchenyi István Egyetem tulajdonában álló kft. ügyvezetőjeként és sportszakmai igazgatójaként tevékenykedett,
  • a kft. által üzemeltett létesítmények építésekor sportszakmai feladatokat látott el, így jól ismeri azokat,
  • a Magyar Tenisz Szövetség országos elnökségi tagja.”

A vétó kapcsán pedig hozzáteszik: „Pintér Bence baloldali polgármester most vétójogot emleget a döntéssel kapcsolatban, mondvacsinált indokokkal akadályozza a szakember kinevezését. Az önkormányzati törvény értelmében ugyanakkor mindössze arról van szó, hogy a testület köteles két héten belül újra megtárgyalni az előterjesztést. A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja továbbra is az elismert győri szakember kinevezését fogja támogatni és felszólítja a polgármestert, hogy kicsinyes bürokratikus intézkedések helyett kezdjen el végre a győriekért dolgozni.”

A témát folytatni szántékozunk az érintettek megszólaltatásával.