Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Győrt is bevonják a Tanítsunk Magyarországért programba!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még több egyetem bevonását tervezi az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Tanítsunk Magyarországért programba – közölte a minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László célként azt jelölte meg, hogy minden egyetemi városban működjön a program, a gyerekek pedig ezáltal a tehetségüknek megfelelő pályát fussanak be.
A programban eddig 200 mentor, 800 mentorált és 4 egyetemi központ vett részt. Az egyetemista mentorok feladata, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiataloknak megmutassák a világot, és ezáltal segítsék a gyerekeket abban, hogy merjenek nagyobbat álmodni – mondta.
Ismertette: ahhoz, hogy valaki mentor lehessen, el kell végeznie az egyetemen a Tanítsunk Magyarországért kurzust. A mentorok 30 ezer forint ösztöndíjat kapnak munkájukért cserébe, és további célprémiumokban részesülnek, ha mentoráljuk jól teljesít.

A Tanítsunk Magyarországért kezdeményezést az a felismerés alapozta meg, hogy jó érzés továbbadni mindazt, amit tudunk, és látni, hogy ennek mások is hasznát veszik.
Másrészt, kicsit földhözragadtabban megközelítve a kezdeményezés mögötti motivációt: tisztában vagyunk azzal, hogy – ahogyan a világban bárhol máshol – vannak nehezebb helyzetben lévő kistelepülések az országban, és az ott élők számára is biztosítanunk kell annak a lehetőségét, hogy sikerrel boldoguljanak az életben. Ehhez azonban a Kormány gondolkodása szerint nem segélyt vagy alapjövedelmet kell nyújtani az ott élőknek, mert ezek konzerválnak, hanem meg kell teremteni a lehetőséget, hogy sikeresen tanuljanak tovább és helyezkedjenek el a munkaerőpiacon, mert a tanulás és a munka visznek előre.

Egyrészt a kistelepülésen élő általános iskolások támogatása tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, másrészt pedig a kölcsönös tanulásról, egymás támogatásáról, a magyar közösségek megerősítéséről szól a Tanítsunk Magyarországért program.

A Tanítsunk Magyarországért célcsoportját a kistelepülésen élő általános iskolás tanulók képezik. A melléjük szegődő mentorok feladata, hogy megmutassák nekik a településen túli világ izgalmait és lehetőségeit – az állatkertet, a múzeumot, a középiskolákat, a vállalkozásokat, hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. Egy mondatban összefoglalva, segítsék őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon.

Győrben és környékén is egészen biztosan nagy sikere lesz a programnak!

Forrás: tmo.gov.hu