Egyszer már sikerült. Ez lehet a soron következő mérkőzés előtt a Gyirmót FC Győr labdarúgócsapatának a mottója. A listavezető DVSC otthonába látogatnak Csertői Aurélék hétfőn este. A Loki ellen az odavágón győztek hazai pályán a gyirmótiak 1-0-s arányban. A sárga-kékek számára eddig álomszerűen alakult a tavaszi rajt, ugyanis a 2 mérkőzésükből mind a kettőt megnyerték. Most is győzelmi reményekkel lépnek majd pályára. Nézzük, mennyire elszánt a csapat az indulás előtt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Konkoly Tamás
A szomorú hírt a győri útkezelő szervezet osztotta meg, ezt közöljük: „Ötvenedik életévében, kollégánk, barátunk, Konkoly Tamás, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének mérnöke...






