Nem úgy sikerült a szezonkezdet a Gyirmót FC Győr labdarúgó csapata számára, ahogy azt elképzelték. Még a hatodik tavasszal lejátszott mérkőzés után sem talált vissza győzelemhez vezető útra Csertői Aurél csapata. A 2020-as év első bajnoki győzelmét pénteken este, a Soroksár SC ellen szerezheti meg az együttes, amennyiben sikerül felülmúlnia az eddig 34 pontot szerző és a tabella 11. helyét elfoglaló csapatot. A győriek egyébként legutóbb Dorogon szenvedtek 3-1-es vereséget.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Két Top 50-es magyar szökevényt fogtak el külföldön
Nemzetközi akciók eredményeként két súlyos bűncselekmények miatt körözött magyar állampolgárt sikerült kézre keríteni az elmúlt napokban – számolt be róla a rendőrség. A Készenléti Rendőrség...