Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ha kedd, akkor oktatói est!

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A társulat 1997-ben alakult. Fellépéseiken az ún. „play back” technikát alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy „visszajátsszák” a közönség által elmesélt történeteket. Az előadások a közönség és a játszók közötti interakciókra épülnek. Nem szokványos színházi produkcióról van tehát szó. Az előadások – az improvizáció jellegéből fakadóan – egyszeriek, megismételhetetlenek. A játszók nem hivatásos színészek, hanem mentálhigiénés végzettséggel rendelkező tanárok, óvónők, szociálpedagógusok.  Az elmúlt években több mint száz fellépésük volt. Közreműködtek drogprevencióval, családi éltre neveléssel kapcsolatos filmekben, csapatépítő programokban és továbbképzéseken is.

Fogyasztóivá szürkülő világunkban az Érintések Improvizációs Színpad tagjai előadásukkal megpróbálnak emberi gesztusokat, érzelmeket csempészni a nézők életébe. A társulat tagjai: Gudricza Csilla, Fodor Gábor, Hirsch Anikó, Korom István Nacsa Hajnalka, Papp Lajos, Pelle József, Szécsi Tibor, Tóth Csaba. Játékmesterek: Fodor Gábor, Szécsi Tibor. 
Az elmúlt években több mint száz fellépésük volt. Legfontosabbak: Művészetterápiás Világkongresszus, Budapest, Pszichiátriai Kongresszus, Szeged, Mentálhigiénés Alapprogram, Zánka, Drogprevenciós Iskolanap, Szentes, Nevelési Tanácsadók Konferenciája, Szolnok, Módszertani Vásár, Salgótarján. Közreműködtek drogprevencióval, családi éltre neveléssel kapcsolatos filmekben. Tagjai a Nemzetközi Playback Hálózatnak (IPTN). Tartanak improvizációs tréningeket, work-shopokat. A módszer alkalmazható szervezetfejlesztésben, csapatépítésben, tanártovábbképzésben is.