Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Három új települést kötöttek be

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jelen Tamás tájékoztatása szerint a két beruházást összesen 1,1 milliárd forintos ráfordítással valósították meg. Nagyigmánd térségében 15, Kocs körzetében 9 kilométeres új gerincvezetéket építettek. A beruházást az Európai Unió és a magyar költségvetés támogatta.

A településeket korábban ellátó kutak a határértéket meghaladó ammónium és vas koncentráció miatt nem voltak alkalmasak megfelelő minőségű ivóvíz biztosítására, a vizet csecsemők, gyermekek nem fogyaszthatták. Az új beruházással a tatabányai vízbányákból származó, ásványvíz minőségű ivóvizet kapnak az itt élők.

Az Északdunántúli Vízmű Zrt. az elmúlt két évben 6 milliárd forintot meghaladó összeget fordított vízminőség javító beruházására. A tatai és a tatabányai szennyvíztisztító telep korszerűsítésével évente 31 tonnával csökkentették az Által-éren keresztül a tatai Öreg-tóba, majd a Dunába kerülő nitrát mennyiségét.

A társaság a napokban fejezte be a Tatabánya-Oroszlány regionális vízellátó rendszer XV/C vízaknájának felújítását, mely ötven évre biztosítja a térség biztonságos ivóvíz ellátását, és a jelenlegi naponta 15 ezer köbméteres kapacitást 30 ezer köbméterre növeli.

Az ÉDV Zrt. Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyében 84 településen 310 ezer fogyasztó részére biztosítja az ivóvízellátást és 72 településen mintegy 285 ezer ember veszi igénybe a szennyvízszolgáltatását. 

 

(MTI)