Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Nincsen húsvét csokitojás, csokinyúl, csokicsibe nélkül – de könnyen előfordulhat, hogy több édesség gyűlik össze, mint amennyit a szavatossági időn belül meg tudunk enni csak úgy magában. Összegyűjtöttünk három olyan receptet, amibe elhasználhatjuk a megmaradt édességeket és az eredmény garantáltan finom.

 

1. Csokiba mártott gyümölcs

Ha te is cukorsokkot kaptál húsvét alatt és most valami könnyed, de édes dologra vágysz, a csokiba mártott gyümölcsökkel nem lőhetsz mellé, ráadásul néhány perc alatt el is készülnek. Nincs más teendőd, mint megolvasztani a megmaradt csokit, majd belemártani a gyümölcsöket és az egészet betenni a hűtőbe egy negyed órára. A videóban banán van, de eperrel is nagyszerűen működik.

2. Sajttorta csokis burokban

Ugyan ez az édesség egy kicsit több időt vesz igénybe, mint az előző recept, a végeredmény garantáltan megéri a befektetett munkát. Törj össze néhány kekszet, majd tedd a félbetört csokitojásba. Ha ez megvan, mehet a hűtőbe, közben pedig készítsd el a krémet: ehhez dolgozz össze egy csomag krémsajtot tejjel, porcukorral és néhány csepp vanília aromával. A kész keveréket kanalazd a kekszes tojáshéjakba és simítsd el. Dekorációnak mehet rá olvasztott csoki, szórócukor, de akár gyümölcs is.

3. Húsvéti forró csoki

Ki mondta, hogy tavasszal nem lehet forró csokit inni? Mi biztosan nem! Ehhez az egyszerű, de rendkívül dekoratív italhoz nincs más dolgod, mint levágni egy csokitojás tetejét és beletenni egy pohárba. Ha van átlátszó üvegbögréd, akkor olyan szép lesz, mint a videóban, de anélkül is működik. A tojásba ezután önts forró tejet és élvezd, ahogy megolvasztja a csokit. A tetejére mehet tejszínhab, pillecukor, de akár őrölt fahéj is.