Kezdőlap KÉK HÍREK

Hat körözött személyt fogtak el a hétvégén

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szolgálatot ellátó állomány az elmúlt három napban tíz személyt fogott el, ebből hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hatot az ellenük érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.

Előállítás tizenöt esetben történt, nyolc személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, öt főt ittas vezetés miatt, két embert pedig egyéb okból kifolyólag kísértek a rendőrségre a járőrök.

Szabálysértési feljelentéssel 55 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 97, míg közigazgatási bírságot 86 alkalommal szabtak ki. Az egyenruhások a megye útjain 760 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 7 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.