Az ünnepségen Pócza Mihály felelevenítette az elmúlt hat évtized fõbb állomásait. A vezérigazgató hozzátette: méltán lehetnek büszkék az elmúlt 60 évre, mind a dolgozók, mind a városlakók. Dr. Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energetikai miniszter úgy nyilatkozott, hogy a jövõben is hasonló lelkesedéssel, elszántsággal végzik a munkát. Mihalicz Antal, a megyei Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke ezüst emlékérmét adott át az elmúlt négy év kamarai munkájáért Pócza Mihály vezérigazgatónak. Az est folyamán több dolgozót is oklevéllel, illetve emlékérmével díjaztak.
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Magyar könnyűzenei produkció lép fel a berlini Über Arenában
Csoda születik Berlinben. A színtiszta magyar produkció, amely tavaly első alkalommal szinte teltházat varázsolt, most Európát is meghódítja. A monumentális, több mint 100 zenészt...






