Szegeden rajtol az idei szezon a Gyirmót FC Győr számára. A labdarúgó NB II-ben tavalyi bronzérmes gárda célja idén is a feljutás lesz, s látva a játékoskeretet sokan a bajnoki cím első számú várományosának tekintik a kék-sárgákat. A nyáron az olasz sztárcsapat Róma legyőzésével még inkább a figyelem középpontjába került együttes számára idegenbeli meccsekkel indul az év, hiszen a stadion felújítása miatt várhatóan csak augusztus végén léphetnek pályára először hazai környezetben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Keresik Győr fagyiját
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata meghirdeti a „Győr Fagyija 2026” pályázatot, amelynek célja, hogy a város közösen kiválassza azt a fagylaltot – hagyományos és mentes kategóriában...






