Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Hőnel Béla emléknaptár

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Városunk egyik legismertebb építésze volt Hőnel Béla, kinek épületei a mai napig meghatározzák Mosonmagyaróvár és a környékbeli települések arculatát. Ilyen például a magyaróvári postapalota, a Hansági Múzeum, a dunakiliti templom, a jánossomorjai középületeket, vagy az újrónafői és a mosonszolnoki községház.

Az ő emlékére kiadott 2013-as naptár összesen 24 képet, és az építész életrajzát tartalmazza, melynek megálmodója Beregszászi Balázs volt.

Születésének évfordulójához kapcsolódóan június 29-én, egy városi emléksétát tartanak majd, melyen részt vesz a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület, valamint a Városvédő Egyesület is. A szervezők remélik, hogy még több szervezet csatlakozik a megemlékezéshez.