Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szó szerint. Tudod, melyik a világ egyik legveszélyesebb nemzeti parkja? 1995-ben alapították, és területe 18 958 négyzetkilométer. Területileg a világ egyik legnagyobb védett területe, flóráját ls faunáját tekintve pedig a bolygó egyik legszínesebb tája.

A Madidi Nemzeti Park Bolíviában, az Amazonas folyó felső medencéjében található, az Andok és a Tuichi folyó közötti területen. 

Területén öt-hatezer növényfaj él, emellett ezer madárfaj, mely a világ madárfajainak 11%-át teszi ki.

Jó tudni!

A területen számos olyan faj él, aminek érintése bizony akár tragédiába is torkollhat. A Madidi főként erről híres! Vagyis, ha valami brutál izgalmas élményt szeretnél, akkor legyen úti célod. Viszont a magas veszélyfaktorról ne feledkezz meg.

Az itt élő fák között vannak olyan, amik egy év alatt néhány méterrel arrébb mennek, hogy több tápanyagot találjanak a földben. A törzsül sokfelé elágazik a föld felett, mintha azokon lépkednének.

A hangyák hossza gyakran akkora, mint a hüvelykujjunk, a csípésük pedig 24 órára szinte megbénít, annyira fájdalmas.

A horror folytatódik

Vannak olyan húsevő baktériumok, és olyan lepkék, melyek érintése után lángoló kelésekkel lesznek test szerte.

A statisztikák szerint egyre több utat szerveznek ide, főleg azoknak az utazóknak, akik jobban megismernék az Amazonas világát, és elhagynák a kitaposott utakat…

Forrás: theculturetrip.com; inkakektura.hu