Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Huszonöt tűzeset elég figyelmeztetés lehet

Győr-Moson-Sopronbam idén már huszonötször riasztották a hivatásos tűzoltó egységeket kéményekben keletkezett tűz miatt.

A megelőzés miatt fontos, hogy a fűtőeszközöket rendszeresen ellenőriztessük szakemberrel. A szilárd anyagok égetésekor keletkező korom ugyanis lerakódik a kémény falára. Az egyre vastagabb koromréteg leszűkíti a kémény belső kerületét, ezáltal megváltozik a kéménykör működése is, sőt, magas hő hatására akár meg is gyulladhat. Mindez elkerülhető azzal, hogy rendszeresen hívjuk a kéményseprőt, aki el tudja végezni a kémény tisztítását. Szilárd tüzelőanyaggal működő fűtőeszközök esetén az ingyenes lakossági kéményseprés változatlanul évente történik, gázüzemű fűtőberendezések esetén kétévente. 

Fontos tudni, hogy szilárd tüzelésű fűtőberendezésben kizárólag papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen, száraz fahulladék égethető el. Több korom rakódik le az olyan égéstermék-elvezető rendszerben, amelyben hulladékot vagy más, nem megfelelő tüzelőanyagot – lakkozott, festett, vagy nedves fát – égetnek. A lerakódott koromréteg fűtés során izzani kezd, meggyullad és akár kéménytűzhöz is vezethet, a kéményről a tűz pedig másodpercek alatt átterjedhet a ház tetőszerkezetére és egyéb részeire. Tehát ne dobjanak a tűzre háztartási hulladékot, műanyagot, nedves fát, hiszen a helytelen fűtés könnyen életveszélyes állapotot idézhet elő otthonunkban, ugyanakkor nagymértékben szennyezi a környezetünket és károsítja egészségünket is.

Egy füstérzékelő nagyon jó szolgálatot tehet otthonunkban. Az egyedül élő idős emberek lakásába különösen tanácsos füstérzékelőt felszerelni, amely már a tűz keletkezésekor figyelmezteti őket a veszélyre és még időben el tudják hagyni az épületet és segítséget kérni a tűzoltóktól. Szintén hasznos lakásunkban elhelyezni egy porral oltó készüléket is, amelynek segítségével a kezdeti, kisebb tüzeket elolthatjuk. Odafigyeléssel és kis anyagi ráfordítással sokat tehetünk biztonságunkért. 

Tűz esetén fontos a gyors helyzetfelismerés és reagálás. Ha úgy látja, hogy a tüzet képes eloltani, haladéktalanul álljon neki! Amennyiben nem tudja eloltani, az épületet a lehető leggyorsabban hagyja el és kérjen segítséget a 112-es segélyhívón! (Forrás: katasztrófavédelem, fotó: illusztráció)