Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Nem számít újdonságnak Olaszországban, hogy a népességfogyás megállításáért otthonteremtési támogatással próbálják a kisebb falvakba csábítani az új lakókat. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a napfényes Puglia régióban található Presicce nevű község is, ahol akár 30 ezer eurós támogatást is kaphat, aki odaköltözik.

Ahhoz, hogy akár te is részesülj ebben a támogatásban, két feltételnek kell eleget tenned: a kapott összeget ingatlanvásárlásra és -felújításra kell fordítanod, és a kiszemelt otthonod nem lehet 1991-nél későbbi építésű. Ha kecsegtetőnek tartod a lehetőséget, lakj Presicce-ben! 
„A település már más programokat is elindított, hogy több lakost csábítson ide, például adókedvezményeket biztosítanak a kisgyerekes családok számára, illetve azoknak is, akik új vállalkozást indítanak náluk” 
A környéken körülbelül 500 eurót kérnek a lakások négyzetméteréért, így egy 50 négyzetméteres, némi felújítást igénylő ingatlan ki is jöhet a felkínált támogatásból.