Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Időseket köszöntöttek a Városházán

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Október 1. az idősek világnapja. Már hagyomány, hogy ezen a napon az önkormányzat is felköszönti a győri szépkorúakat. A városházi ünnepségen Borkai Zsolt polgármester adta át az idősnapi elismeréseket.

„Az időskor nem az elmúlás szinonimája, hanem a kiteljesedésé, a tapasztalaté, a bölcsességé.” – mondta köszöntőjében Borkai Zsolt. Kitért arra is, hogy az idősödéssel számos ismeretet, tapasztalatot szerzünk, ráadásul megtanuljuk, hogy nem mindig a hirtelen cselekvés a célravezető. Az idősödő ember egyre bölcsebben tud segíteni. Sokszor nem megmondja, hogy mit kell tenni, hanem rávezeti a fiatalokat a helyes döntésre. Olyan szempontokat képes láttatni, amit egy ifjú elme még nem vesz figyelembe.  „Ezért is működtetjük a városban az Idősügyi Tanácsot, ezért kérjük ki a szépkorúak véleményét, akik tevőlegesen is sokat tesznek a városért legyen szó akár annak szépítéséről, az ország első olimpiai rendezvényének lebonyolításáról, vagy éppen a Kulturális Főváros pályázatunkról, amelyben szintén tanácsokkal, ötletekkel voltak a segítségünkre.„

„A fiatalság nem múlik el, ha nem akarjuk.”- állította a győri kötődésű Blaha Lujza, és ehhez kapcsolódóan a polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat éppen ebben próbál segíteni az egész évet felölelő, időseknek szóló programokkal és széleskörű idősügyi szolgáltatásokkal. „Úgy hiszem, hogy az évekkel bár egyre idősebbekké válunk, amíg aktívak maradunk, amíg megtaláljuk az örömet az életben, egymásban, a fiatalok szemében, addig nem öregszünk meg.”

Köszöntője után Borkai Zsolt a Győri Városháza ezüst emlékérmet adott át Albert Lászlónénak, Benkő Józsefnének, Cseri Éva Ilonának, Csőre Gábornénak, Farkas Ildikónak, Győri Imrénének, Horváth Tamásnénak, Illés Istvánnénak, Kiss Gézának, Konyhai Szilveszternének, Kósa Imrénének, Kúti Józsefnek, Lajtmann Istvánnénak, Lazur Tibornénak, Dr. Magassy Dánielnek, Magyar Balázsnénak, Marek Józsefnének, Molnár Miklósnénak, Nagy Endrének, Nagy Istvánnénak, Ötvös Jánosnénak, Rigó Lászlónénak, Szabó Józsefnek, Varga Istvánnénak, Vas László Dénesnének, Vida Marietta Klárának, Vidos Lászlónénak, Vincze Lászlónénak, Virág Istvánnénak és Vaskovics Tivadarnak az idős közösségekben végzett áldozatos tevékenységükért.

Az ünnepségen Felföldi Anikó Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, a Budapesti Operettszínház örökös tagja műsorral köszöntötte az ünnepelteket.