Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Így előzhetők meg a kéménytüzek!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kéménytüzek megelőzhetőek a lerakódott korom eltávolításával, a fűtőeszköz és a kémény rendszeres karbantartásával. – hívja fel a figyelmet a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

A szilárd anyagok, vagy az olaj égetésekor keletkező korom lerakódik a kémény falára. Az egyre vastagabb koromréteg leszűkíti a kémény belső kerületét, sőt, magas hő hatására akár meg is gyulladhat. Mindez elkerülhető azzal, hogy rendszeresen hívjuk a kéményseprőt, aki kitisztítja a kéményt.  Szilárd tüzelőanyaggal és olajjal működő fűtőeszközök esetén az ingyenes lakossági kéményseprés változatlanul évente történik, gázüzemű fűtőberendezések esetén kétévente. 

Fontos tudni, hogy szilárd tüzelésű fűtőberendezésben kizárólag papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen, száraz fahulladék égethető el. A lerakódott koromréteg fűtés során izzani kezd, meggyullad és akár kéménytűzhöz is vezethet, a kéményről a tűz pedig másodpercek alatt átterjedhet a ház tetőszerkezetére és egyéb részeire. Ne dobjanak a tűzre háztartási hulladékot, műanyagot, nedves fát, hiszen az ilyen anyagok égése során sokkal több korom rakódik le, így a fűtés könnyen életveszélyes állapotot idézhet elő otthonunkban, ugyanakkor jelentősen szennyezi a környezetünket és károsítja egészségünket is.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a kémények időszakos ellenőrzése a magánszemélyek számára ingyenes. Amennyiben családi házban él és a házba nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet, akkor a kéményseprő akkor jön, amikorra a kéménytulajdonos időpontot foglal.